Összefoglaltuk, hogy mi az, amit érdemes tudni a szakállas agáma szakszerű tartásáról, terráriumi környezetének kialakításáról. Előmenetelben a legfontosabb megemlíteni, hogy olyan élettér megteremtésére kell törekednünk, mint a szakállas agáma természetes élőhelye. Így előtérbe helyezni, hogy mi a jó az állatnak a csupán díszfunkciós elemekkel szemben.

Kiemelten fontos még, hogy a terrárium tetején elhelyezett szellőző nem készülhet gyúlékony anyagból, valamint nem is „kihagyható”, hiszen ha közvetlenül az üvegre helyezzük a búrát, akkor az meg is szűri az UV fényt.
Szükséges berendezési tárgy egy napozó felület, mely lehet egy dekoratív szikla, vagy megfelelő méretű farönk. (Fontos, hogy steril legyen, bármelyiket is választjuk. Így vagy a boltban kaphatókat javasoljuk, vagy a természetben fellelhetők kifőzését.) Emellett természetesen egy búvóhely, ahová este bemehet aludni, illetve, ha sikerül „rászoktatni” akkor itatótál.
Amit a „berendezési tárgyak” mellett még mindenképp ajánlott beszereznünk az egy hőmérő, ami konkrétan a terráriumi hőmérséklet meghatározására alkalmas. Így mindig biztosak lehetünk afelől, hogy hány fok van a terráriumban. Ez agámánk egészségével is összefügg, hiszen ha valami miatt lecsökken, a hőmérséklet állatunk megfázhat, tüdőgyulladást kaphat, ami hüllők esetében végzetes is lehet.
Igazából ezek a leglényegesebbek, amiket mindenképp jó, ha beszerzünk a terráriumba, a többi díszítőelem (pl. koponya, kisebb műnövény) már egyénileg változó, csak a fantáziánkon múlik.