Kézhez szoktatás
A szakállas agámák nem tartoznak a nehezen „megszelídíthető” hüllők közé. Alapvetően barátságos természetük mellett könnyen kézhez szoktathatók.
Már az egész fiatal, 2 hónapos agáma is kivehető a terráriumból, sőt, ha már ilyen idősen hozzászoktatjuk, hogy nem kell félnie tőlünk, később sem fog gondot okozni a számára. Emellett az itatás mindennapi „rituáléja” is segítségünkre lesz, hiszen egy idő után megjegyzi, hogy a kézbevétel is része ennek.
Szakállas agámánkat a következőképp tudjuk megfogni: elé rakjuk a kezünket, mikor mozog, pont úgy, hogy fel tudjon rá sétálni. Természetesen finoman alá is tudjuk tolni a tenyerünket. Fontos, hogy kerüljük a hirtelen, erős mozdulatokat, nehogy megriasszuk a picit. Amikor pedig sikerült kézbe venni, agámánk bátran kiemelhető. Kezdetben semmiképp nem ajánlatos magasra emelni az állatott, hiszen ha valami miatt mégis megretten, a finom mozdulatok ellenére is, a magasból való leesés könnyen sérüléshez vezethet.
Nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy a kézhez szoktatáshoz türelmesen kell hozzáállnunk. Némely agáma gyorsan, egyesek kicsit hosszabb idő alatt szokták meg a társaságunkat. Viszont türelemmel és odafigyeléssel igazi házi kedvenc válhat belőle.