Faj leírása – Tartása

A szakállas agáma nappali életmódot folytató hüllőfaj, melynek feje háromszög alakú, teste pedig enyhén lapított, tüskékkel szegélyezett. Nevét is a torkát borító tüskék felfújt állapotú szakáll-formájáról kapta.

Izmos, erős végtagokkal rendelkezik, farka pedig a testhosszának akár a felét is elérheti (bár néhány másik gyíkfajjal ellentétben az övé nem tud visszanőni sérülés esetén).

NS-Bearded-Dragon-4-_2-1

A kifejlett agámák testhossza 35-55 cm, attól függően, elég életteret, megfelelő nagyságú terráriumot sikerült e biztosítanunk kedvencünknek. Emellett természetesen a nemiség is közrejátszik, ugyanis a hím agámák általában nagyobbak a nőstényeknél.

Élettartama

Az agáma megfelelő tartás az életkorra is befolyásoló erővel bír. A jó minőségű eleségállattal és agáma vitaminnal táplált agáma akár 12-14 évet is megélhet!

73552612

Származása

A szakállas agámák Ausztrália sivatagos, félsivatagos területeiről indulva hódították meg a hüllőtartók otthonait.

Életmódja

A szakállas agámák, mint ahogy az már fent is említésre került, nappali életmódot folytatnak. Nappal sziklákon, fák kitüremkedő gyökerein sütkéreznek, vadásznak, míg éjszaka pedig elbújnak aludni. Ez mindenképpen előnyös a terráriumi tartás szempontjából is, hiszen kedvencünk is akkor lesz ébren, mint mi, így nappal is lakásunk dísze lehet és nem csak éjszaka látjuk, mint például egy leopárd gekkót aki éjszakai életmódot folytat.

c35a67241e796b4410e9bd09ef534256

Fürdetés

Olyanok számára, akik még sosem foglalkoztak agámával meglepő lehet, hogy a szakállas agáma megfelelő tartásához a fürdetés is hozzá tartozik. Így megőrizzük kedvencünk hidratáltságát, illetve segíthetjük nála a vedlést is.

A víznek mindenképp langyosnak kell lennie, a „fürdőkád” pedig lehet bármilyen tiszta (nem csak kosz, de tisztítószermentes is) és vízhatlan edény/doboz, amiben az agáma kényelmesen elfér. Természetesen itt is megemlítendő, hogy semmilyen vegyszert, szappant, sampont nem szabad használnunk, csakis a tiszta vizet.

Untitled-3

A szakállas agáma a könnyebben tartható hüllők közé sorolandó, így bátran ajánlom kezdő hüllő tartóknak is. Elég szívósak és nem olyan érzékenyek, mint egy kaméleon például ahol figyelni kell folyamatosan a levegő pára tartalmát.

___________________________________________________________________________

Olvasd el azt is, hogy mivel, hogyan táplálkozik a szakállas agáma

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.